Rólam

Csatlós Brigita vagyok, egyéni vállalkozó, az üzleti asszisztencia oldal alapítója, virtuális asszisztens.
Munkám fő értéke abban rejlik, hogy rendszerekben gondolkozom. Hamar átlátom az egyes projektek munkafolyamatait, így biztos háttérbázisként mindig a megfelelő adminisztratív támogatást nyújtom számodra.
A kezdetek:
Közgazdász diplomámat az Általános Vállalkozási Főiskolán kontrolling szakirányon szereztem, majd rögtön belevetettem magam a nagybetűs MUNKA világába. Többek között két multinacionális nagyvállalatnál is dolgoztam koordinátori, illetve vezetői pozícióban pénzügyi, logisztikai, illetve vevőszolgálati területen. Imádok tanulni, ezért a folyamatos fejlődés, az új ismeretek szerzése számomra alap, mondhatni a lételemem. Így amint lehetőségem adódott újabb pozíciókban próbáltam ki magam, hogy további tudásra tegyek szert. Mindent egybevetve több, mint 10 éves szakmai tapasztalattal rendelkezem, melyet összesítve úgy döntöttem, hogy vállalkozó leszek és megalapítottam az üzleti asszisztencia oldalt.

A jelen:

Virtuális asszisztensként kis-és középvállalkozások tulajdonosainak, vezetőinek nyújtok hatékony segítséget a cégük napi szintű operatív működéshez és fejlődéséhez. Tapasztalataim szerint a mai felgyorsult mindennapokban a folyamatos üzleti növekedéshez megfelelő és szakképzett háttértámogatásra is szükség van. A digitalizációnak köszönhetően ez a támogatás helytől függetlenül, elérhetővé válik. Az adminisztrációs, projektmenedzseri és szervezési szolgáltatásaim a kezdő vállalkozóknak akár havi pár órában is nagy segítséget jelenthetnek.
Ha a vállalkozásod gyors fejlődésével megnőtt a feladataid mennyisége, egyre több teher nehezedik rád és úgy érzed, hogy a nap 24 órája is kevés, rám van szükséged!
Szuperképességem a pozitivitás, pontosabban a pozitív gondolatokra, lehetőségekre összpontosítok. Természetesen a tapasztalatot és a tudást nem lehet helyettesíteni pozitív hozzáállással, de úgy gondolom, hogy a kettő tökéletesen kiegészíti egymást. A munkám során ez nagyon hasznos, hiszen minden esetben a dolgok jó oldalát keresem, ezért, ha egy adott feladatra van megoldás, azt biztosan megtalálom.
És a jövő:
Folyamatosan tervezek, tanulok, képzem magam és új lehetőségek után kutatok. Bízom abban, hogy munkám során számos hazai vállalkozóhoz eljutok és bebizonyíthatom, hogy a technológia adta lehetőségeket kiaknázva a virtuális asszisztencia tökéletesen működik, hatalmas segítséget jelent és hozzájárul a vállalkozás fejlesztéséhez, növekedéséhez is. Egy olyan közösség létrehozását tervezem, ahol a vállalkozók kölcsönösen segítik egymást.
Ha szívesen dolgoznál velem kattints és beszéljük meg a részleteket!